Arcplasztika

Az életkor előrehaladtával az arc bőre is fokozatosan veszít rugalmasságából, elmélyülnek a ráncok a homlokon, az ajak és orr között elhelyezkedő redők, valamint az állon és alatta a bőr megereszkedik. Ilyenkor már nem nyújt megfelelő megoldást a ráncfeltöltés vagy a lézeres kezelés. A kívánt hatás eléréséhez szükséges az arcplasztikát választani, mely során megfeszítjük a bőr, valamint az alatta lévő szöveteket, szükség esetén a felesleges bőrt pedig kimetsszük.

Az ingyenes konzultáció alkalmával a plasztikai sebész elmagyarázza az Önnél javasolt korrekciót, valamint elmagyarázza, hogy hol fognak elhelyezkedni a műtét során ejtett bemetszések.

Az arcplasztikai műtét menete

A műtét történhet helyi érzéstelenítéssel vagy altatásban is, ezt az egyéni igények és lehetőségek alapján választjuk ki az ingyenes konzultáció során.

Az arcplasztika során a metszet a hajas fejbőr halántékánál kezdődik, majd a fül előtt folytatódik, utána pedig mögé kanyarodva a haj határvonalat végigköveti. Így láthatóvá válik az a kötőszövetes réteg, amelyet meg kell feszíteni, vagy szükség esetén ki is kell metszeni belőle. A bőrt enyhén megfeszítve az is láthatóvá válik, hogy mekkora mennyiséget kell lemetszeni. Bizonyos területeken, például az áll alatt, zsírfelesleg is szokott képződni, ezekben az esetekben ott zsírleszívást is végzünk.

A homlokplasztika esetében nagyjából ugyanez az eljárás menete.

Az arcplasztikai műtéttel közel 5-10 évvel fiatalabb benyomást kelthetünk.

Műtét utáni teendők és kockázatok

Az első 24 órában a műtött terület jegelése javasolt. A plasztikai műtét során bevezetett csövet a műtétet követ első napon, a varratokat pedig az 5-7. napon távolítjuk el.
Az első héten duzzanat és véraláfutások jelentkezhetnek, melyek később megszűnnek, és a 3. hétre már alig látszik a beavatkozás nyoma. A műtétet követő 5-6. héten már teljesen vissza lehet térni az azt megelőző életmódra.
Az arcplasztika esetében is jelentkezhetnek szövődmények. Ilyen lehet a vérzés, gyulladás és a sebgyógyulási zavar. Néha a fül mögötti területeken szövetelhalás jelentkezhet.